Varázslatos utakon

Mikszáth kúria

Prónay kilátó

Szondi kiállítótér

Bánk

Bánk és környéke

Bánk
A tengerszem faluja már több mint száz éve tudja, hogy a településre érkező vendéget szívesen kell látni. Így találja meg számítását a vendéglátó, s így lesz visszatérő vendég a Bánkra látogató. Az apró szlovák nemzetiségű faluban mindent meg is tesznek azért, hogy mindenki jól érezze magát, aki ide látogat. A főszezon természetesen itt is a nyár. A víziszínpad kulturális és szórakoztató programok, szabadtéri filmvetítések helyszíne. Ismertségét növeli a Louis Armstrong jazzfesztivál, a lovas napok, az augusztus első hétvégéjén rendezett nemzetiségi találkozó és nem utolsó sorban a júliusi, immár évtizedes múltra visszatekintő Bánkitó Fesztivál.
A falu közepén fekvő tó mindenféle igényt kielégít. Felfrissülést jelent a fürdőzőknek, testmozgást a csónakázóknak, s halban bővelkedő fogást a horgászoknak. Az önmagukat kipróbálókat várja a kalandpark, a nemzetiségi kultúra iránt érdeklődőket a szlovák tájház. Szálláshelyein igényei szerinti kényelemhez juthat a látogató, s az éttermeinek kínálata messze földre elviszik jó hírét.
Bánk az a település, ahol a nyári szezonban mindig történik valami. A taván rendezték meg az élethű modellcsónakok világbajnokságát, evangélikus templomában zenei találkozók csábítják a kulturális élet e kínálata iránt érdeklődőket.

Borsosberény
A Börzsöny lábánál található település a legendák és múltba nyúló történetek faluja. Határában számos olyan hely található, amikről a helyi emlékezet érdekes történeteket tart számon. Egyik ilyen, a Kámor csúcsa, amiről boszorkányok, rablólovagok története ismert. Az elrejtett kincsüket századok óta keresik.
A Pusztatemplom a török hódoltság időszakában elpusztult települést jelez. A hagyomány szerint az ellenség közeledtével a templom harangjait egy nagy kútba rejtették, mely azóta is időről-időre megszólal.
A Rétság felé vezető határban, az egykori Jásztelekpusztára két különlegesség miatt is érdemes ellátogatni. Az egyik a valaha volt aprócska település temetője. A sírok között - bár romjaiban csupán - de megtalálható az egykoron birtokos Benyovszky család kriptája. E család sarja volt a világutazó, kalandor madagaszkári király is. A közeli hegytetőn fellelhetjük az ország egyik legépebb földvárát. Pontosan kivehető a vár hármas gyűrűje.
Borsosberény Szent Márton oltalmában áll. Ő a megtekintésre érdemes templomának védőszentje, s a falu is őt választotta példaképül a címerébe.
A kis palóc falu vendégszerető lakói szívesen látják a látogatókat. S ha valaki az augusztus közepi falunapra érkezik, nem csupán a település nevezetességeivel ismerkedhet meg, hanem a térség hagyományőrző csoportjainak színes programjával is. Azt pedig, hogy több napra is érdemes hozzánk ellátogatni, garantálja Drégely várának, a horpácsi Mikszáth kúriának és a felüdülést jelentő Bánki-tó közelsége.

Rétság
Ha a 2-es főúton közelítjük meg Budapest felől Nógrád megyét, Szendehely után az első jelentősebb település Rétság városa. A fővároshoz való közelsége ideális környezetet biztosít ahhoz, hogy az egykori járási székhely új reneszánszát élve, a térség jelentős ipari központjává válhasson amellett, hogy egészségügyi, kulturális intézményei, közigazgatási szerepe, kereskedelmi egységei révén központi szerepkörét tekintve a korábbiakhoz képest is megerősödött.
Rétság történelmében búvárkodva, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy legfontosabb tényező az volt a századok folyamán, hogy olyan közlekedési útvonal mentén fekszik, amely a kereskedelem számára is nélkülözhetetlen, de a hadak vonulását is szolgálja. Ezért válhatott a kiegyezés után a térség hivatali központjává, ezért jelent meg a honvédség a településen, s tulajdonképpen ebből származik az is, hogy mai arculatában meghatározó szerep jut az ipari üzemeknek.
A kisváros múltját kutatva megállapíthatjuk, hogy a legjelesebb eseményei az 1848-49-es magyar szabadságharchoz fűződnek, melynek folyamán a seregek többször is érintették a települést. Görgey az 1949 január 7-ről 8-ra virradó éjjelen, a rétsági plébánián szállt meg, s 10-én követték őket a császáriak 40 000 emberrel. A korábban szerzett fejlövése miatt lázzal küszködő Görgey a Váctól Rétságig tartó harcot személyesen irányította testvére, Görgey Ármin segítségével. Az ellenség üldözőbe vette az őt még Rétság előtt feltartóztató hadtestet és azzal kezdte meg a következő támadást, hogy Rétságot hevesen ágyúzta. A község több helyen kigyulladt ennek következtében. A rétsági helytállásnak volt köszönhető, hogy a fősereg zavartalanul megérkezhetett Balassagyarmatra.

Leveleki Üdülőház

A Leveleki Üdülőház közvetlenül a tó partján, gyönyörű természeti környezetben található, kellemes pihenést biztosítva az...

Bánki Pálinkaház

„Pálinkát főzünk, s értékesítünk ugyan, de hozzá hamisítatlan, lassan feledésbe merülő vidéki, felszabadult hangulatokat, emóciókat...

Tó Wellness Hotel

Szolgáltatások• étterem• kávézó, bár• wellness szolgáltatások• fitneszközpont• konferenciatermek• ingyenes WiFiSzállodánk 58 légkondicionált szobával rendelkezik, melyek...

Élő Kovácsműhely Múzeum

Az Élő Kovácsműhely Múzeum látogatóinak egész évben lehetősége nyílik a XIX. századi falusi kovácsműhely részletes...

Megújult honlapunk

2021-02-09 00:00

Kedves Látogató! Aki mostanában az rtdm.hu oldalára látogatott, az érzékelhette, hogy a külső, a dizájn...

Ingyenes WiFi a tó körül

2020-09-03 15:19

Legújabb projektünk eredményeképpen, együttműködésben Bánk Község Önkormányzatával már tesztüzemben működik a Free WiFi szolgáltatás a...

Karbantartás

2021-01-18 13:00

A VIRTOUR app. frissítések rendszerkarbantartás miatt 2021.01.27-én előreláthatólag 8 és 12 óra között nem lesznek...

Nincsenek túraútvonalak ebben a térségben: Bánk és környéke

Hasznos információk

Eseménynaptár
2024. December
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31