Varázslatos utakon

Mikszáth kúria

Prónay kilátó

Szondi kiállítótér

Bánk

Nógrád várának 1544. évi eleste után a reformáció hívei túlsúlyba kerültek. A két felekezet közötti templom­per után, a falu közepén lévő templom megmaradt a reformációt követőknek.
II. József király engedélyével épült 1791-ben a mai új templom, a korábbi kisebb helyébe.

Címe: 2643 Diósjenő, Dózsa György út

********
Ennek alap részleteit 1983-ban a vízvezeték kiásásakor találták meg.
A királyi engedély azonban megtiltotta az új torony építését.
Mintegy száz évvel később, 1894-ben vált lehetővé a templommal egybeépített mai torony felépítése, melynek harangjait mindkét világháborúban elvitték hadi célokra.
A jelenlegit 1946-ban az infláció miatt elértéktelenedett pénz helyett a hívek által összeadott tűzifából vásárolták.

Hasznos információk

Eseménynaptár
2024. April
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30